Az alkoholfogyasztás jelentősen növekedett a járványhelyzettel járó lezárások következtében, derül ki az Egyesült Királyságban végzett kutatásból. A vizsgált felnőttek körében nemtől, iskolai végzettségtől, családi állapottól függetlenül egyértelműen megnőtt a szeszes italokhoz nyúlás gyakorisága.
A ’lockdown’ hatásai közé tartozik az éttermek, szórakozóhelyek, bárok bezárása, ahol korábban a whisky fogyasztás jelentős része zajlott. Az alkoholfogyasztás mégsem csökkent, mert az otthoni felhasználás szignifikánsan növekedett.
A brit whisky hazai piaca 31%-kal nőtt 2020-ban, valamint Kelet-Európában és egyes ázsiai országokban is kétszámjegyű növekedés volt megfigyelhető. Emellett több termelő kezdett el üzemeiben kézfertőtlenítőt gyártani, amire jelenleg szintén nagy kereslet mutatkozik.
Forrás: Export statistics Scotland 2018 (published 29 January 2020)
Viszont az utazási, prémium szektorban 16 %-os visszaesés következett be az korlátozások és repülőterek lezárása miatt. Továbbá a whiskyhez kapcsolódó, korábban jelenős turizmus is szinte ellehetetlenült az utóbbi időben. Az alkoholfogyasztási szokások változása sem feltétlenül csak pozitív következményekkel jár a whiskyre nézve, például az Egyesült Királyságban a gin, míg az Egyesült Államokban a tequila tett szert nagy népszerűségre a lezárások alatt. Ez rontja a whisky piaci pozícióját és egyik oka a kereskedett érték csökkenésének. Ám mind a bárok, mind a duty-free üzletek bezárásának hatása a termelőkre eltörpül az USA döntése mellett: 25%-os vámot vezetett be többek között az Európából származó single malt whiskyre.
A döntés oka másfél évtizedre vezethető vissza, amikor elkezdődött a két repülőgépgyártó óriás, a Boeing és az Airbus harca a gyártóknak juttatott illegális támogatásokról. A WTO jóváhagyásával az USA vámokat vezetett be több európai termékre. Skóciának az USA a legnagyobb nemzetközi kereskedelmi partnere, a food & beverages szektor dominál a kereskedett értéket tekintve. Ebben az iparágban történt a legnagyobb exportérték növekedés 2018-ig, a whisky 4,7 milliárd fontos részesedéssel volt jelen a 6,3 milliárd értékékű ágazatban.
Forrás: Export statistics Scotland 2018 (published 29 January 2020)
Más szektorokhoz hasonlóan a whisky piacon is a nagyobb gyártók vannak előnyös pozícióban, akik alkalmazkodni tudtak a megváltozott körülményekhez és ‘elnyelték’ a vám költségek egy részét. A nagyobb cégek tágabb termékportfolióval rendelkeznek, blended whisky márkák is találhatók a csoportban az amerikai vám sújtotta single malt mellett. A kisebb skót exportőrök helyzete az Egyesült Államokban romlott, hiszen az ottani forgalmazók a megvámolt szállítmányokat elkerülendő problémaként kezelik.
A single malt whisky prémium terméknek számít a blended verzióhoz képest, ennek megfelelően magasabb árkategóriába tartozik. Így jelentős profitra lehet szert tenni, ezért is népszerű a kisebb, független vállalkozások körében – az összes single malt termelő körülbelül egynegyede kisebb, független cég. Ők – a járvány és az amerikai vám hatására – most többszörösen is rossz helyzetben vannak.
2020-ban a COVID-19 járvány és a 25%-os amerikai vám következtében évtizedes mélypontra süllyedt a skót whisky export, ami 23%-os visszaesést jelent 3,8 milliárd fontos értékre. Az Egyesült Királyság kormányának döntése, hogy felfüggeszti a Boeing-re kivetett vámokat hozzájárult ahhoz, hogy sikerült elkerülni a blended whiskey-re vonatkozó további vámokat. Ám így is több millió fontos a veszteség.
Bár az ábrákon látható, legfrissebb átfogó hivatalos export statisztikák 2018-ból származnak, egyéb összehasonlító adatok alapján látható, hogy 2019-hez képest 2020-ban jelentősen visszaesett Skócia exportja (29% csökkenés), az exportértékesítés hozzávetőleg 1,1 milliárd fonttal csökkent.
Kérdéses, hogy a Brexit hogyan befolyásolja a helyzet alakulását. Egyrészt az EU belső piacára való bejutás valamelyest nehezebbé vált a skót termelőknek, de a kilépés nagyobb szabadságot biztosít más országokkal való kereskedelmi egyezményekben. Ám amíg bizonytalan, hogy az Egyesült Királyság előnyt képes-e kovácsolni a helyzetből, a skót termelők támogatásának nemes céljához bárki önzetlenül hozzájárulhat a skót whisky mértékletes fogyasztásával.