„A nyugati emberek nagy hibája, hogy nem ismerik eléggé a történelmet. Ha megismerjük, rögtön érthetőek a mai viszonyok is, hogy miért vannak feszültségek” – vallja Jeszenszky Géza, akinek fiatalon kellett megtapasztalnia a kommunizmus borzalmait.  „Az egyik első kép, ami bennem él, hogy 1944 karácsonyán, háromévesen, még az ép alagúton, de már a bombázások alatt mentünk a nagyszüleimhez. A következő emlékek már azok, hogy minden romhalmaz. A mi lakásunk is megsérült az ostrom során, az egyik oldala kidőlt. Emlékszem, hogy hasa volt a falnak”.

A két-három éves kisgyermek még nem sokat érthetett a külvilágból. A háborút viszont hétköznapi dolgokon át érzékelte. „Jellemző volt, hogy sem a család, sem ismerőseink nem felszabadulásról beszéltek. Csupán ostrom előtt és után létezett” – emlékszik vissza.

Ő már csak a régi képeken látta, hogy milyen volt az ép város. Sokszor gondolt arra, miközben a romoknál játszott, hogy milyen gyönyörű lehetett egykor a vár. „Szabadidőnket a Tabánban vagy más romos kertekben töltöttük. Bombatölcsérekben rohangáltunk, lőszereket találtunk. A Vár alagútjaiban is sokat mászkáltunk, még nem volt semmi lezárva. A törmeléket kisvasúton szállították Vérmezőre, ezzel töltötték fel. Ha ma valaki elkezdene ásni ott, ki tudja mit találna.”

A környezetében átélt élmények nagy hatással voltak rá, de mint mondja, „a családi háttér a lényeg”. Az övét jelentősen megszabta, hogy édesapja sokáig a Magyar Általános Hitelbank egyik igazgatója volt, emiatt a kommunisták a „finánctőke képviselőjének” tartották őket. Az alapítók, kollegák között sok volt a zsidó származású ember, így apja nyugatbarát, náciellenes szemléletet igyekezett neki is átadni.

1947-ben aztán nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A bankok államosításakor a családfőt nyugdíj nélkül nyugdíjazták. „Ebből is fakad, hogy egész kiskorom óta tudtam, milyen szörnyű rendszer a kommunizmus. Még egész kicsi voltam amikor jöttek a szovjet katonák, hogy apámat is elvigyék a robotra. Anyám könyörgött, hogy hagyják, és engem, a síró kisfiút mutatott nekik. Az oroszok érzékenyek voltak a gyerekek láttán. „Olyan is volt, hogy a nőt megerőszakolták, az ijedt gyermekének pedig csokoládét adtak. Apámat végül elvitték hídépítésre, de esténként hazaengedték.”

Ellenállás, forradalom

A család sokáig félt attól, hogy kitelepítik őket, hiszen a rokonságukban volt rá példa. Az aggodalom azonban csak fokozta a rendszer elleni gyűlöletet. Ellenállásukat hol nyíltan, hol rejtve, de mindig kifejezték. 

A vallás üldözése ellenére is járt apjával templomba és hittanórákra. 1953-ban, a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezetben konfirmált. Mint mondja, a lelkésztől kapott igéje ma is meghatározza életét. „Mindig a legjobb diákjának adta Pál Apostol Korinthusiakhoz írt első levelének egyik igéjét. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben. Legyetek férfiak, legyetek erősek. Ehhez tartom magamat ma is.”

Otthonukban általában rendszerellenes rádiócsatornák szóltak. Gyakran hallgatták a Szabad Európa Rádiót, a Voice of America-t, az etalon pedig a BBC volt. Már ha épp ki tudták szűrni a zajból a beszédet, hiszen az adást rendszeresen zavarták. Sokáig kellett tekergetnie a műszert, míg a sugárzott négy-öt hullám közül megfelelőt talált. „Máig a fülemben cseng, ahogy bemondják: Itt a Szabad Európa Rádió, 19, 25, 31, 41 méteres rövidhullámon.

A családi beszélgetések, könyvek és a nyugati adások miatt széleskörű politikai tájékozottságra tett szert már igen fiatalon. Az 1956-os forradalomkor még csak 15 éves volt, de már jól fel tudta mérni, mi történik. Kíváncsisága többször is kivitte a tüntetésekre és a forrongó város utcáira. Azt, hogy látogatásait élve megúszta, csak a szerencsének köszönheti.

„Október 23-án nagyon boldog voltam. A Bem téri tüntetésen az első sorokban álltam. Amikor a tömeg harsogni kezdte, hogy minden ország katonája, menjen saját hazájába, éreztem, hogy forró lesz a helyzet.” A tüntetők a Magyar Rádió épületéhez indultak, így tett Jeszenszky is. Csakhogy mire a teherautó, amelyre felkapaszkodott, odaért a Rádió utcájába, már nem lehetett bemenni a tömeg miatt. Az órája majdnem este kilencet mutatott. Ekkor jutott eszébe, hogy elfelejtett elmenni a kifizetett angolórájára, és a szülei sem tudják, hogy hol jár. „Belegondoltam, hogy mit fogok én kapni otthon. Gyorsan hazaindultam.” Ez volt a szerencséje.

Akkor este, kilenc órakor a Rádiónál eldördültek az első lövések.

Azon az éjjelen világosság vált, hogy ez forradalom. Másnap a család otthon maradt, a harcok miatt Budapesten megállt az élet. Október 25-én aztán újra indult a közlekedés, reggel az ablakból látta, hogy már járnak a kék buszok. „Nem lehetett visszatartani, két osztálytársammal elindultunk a városba.”

A Nagykörúton hatalmas tömeg volt, az orosz Horizont könyvesboltokat felgyújtották és kirámolták. „Még az égett bakelitlemez szagára is emlékszem” – idézi fel. Egyszer csak óriási dübörgés és puskaropogás hallatszott. Orosz tankok jelentek meg, így a gimnazista fiúk egy kirakat mélyedésébe húzódtak. Az előttük guruló harckocsi tetejére volt felszerelve a géppuska. Rám szegeződött a géppuska és belenéztem a csövébe. Szerencsére a katona látta, hogy gyerekek vagyunk. Nem lőtt.”

A fiúk nem tudták, hogy a harcoknak még közel sincs vége. A városban lesték az összecsapások nyomait, de délre megéheztek. Hazamentem ebédelni. Csak ezért nem kerültem arra a Kossuth téri tüntetésre, ami vérfürdőbe torkollt.”

Antall József, a mentor

November 4-én ágyúdörgésre ébredt. Ebből tudta, hogy a szabadságharcot le fogják verni.

Osztálytársaival néma tüntetéssel emlékeztek a forradalom első évfordulójára az iskolában. A kommunista párt ezt nem nézte jó szemmel. A művelődésügyi miniszter, Benke Valéria rendeletben tiltotta el a Toldy Gimnázium IV./A osztályát a továbbtanulástól. A fiatalok ezt csak akkor tudták meg, mikor kitűnő felvételijük után helyhiányra hivatkozva senkit sem vettek fel az egyetemre.

A végzésben az is szerepelt, hogy helyezkedjenek el a termelőmunkában, akkor majd kigyógyulnak ebből az „ellenforradalmár téveszméből”. A gimnazisták nagy része ezért segédmunkásnak állt.

Végülis hasznos időszak volt. Egyrészt az ember megerősödik a fizikai munkától, másrészt megismeri mások életvitelét és gondolkodásmódját. Egy szociográfiai iskolának is elment.” Számára ez az időszak két évet jelentett. Végül 1961-ben, volt osztályfőnöke, Antall József támogatásával bekerült az ELTE angol-történelem szakára.

Antall az iskolapadtól a külügyminiszteri székig kísérte Jeszenszkyt. Nyomon követte diákjai életének alakulását, ahol tudott, közbenjárt. „Mondhatom, hogy Antall Józsefnek nem csak a politikai érdeklődést, történelmi tudást, de a családomat is köszönhetem.”  Ő volt ugyanis az, aki a huszonéves egyetemistát megkérte, hogy tanítsa angolul középiskolás unokahúgát.

„Emlékszem, hogy egy 15 éves szép leány belép, hoz egy feketekávét, kínálja a tanárt. Ekkor ismertem meg a feleségemet.”

Jeszenszky Géza esküvője 1967 (Forrás: Jeszenszky Géza)

Kiderül, mindez ebben a lakásban történt 55 évvel ezelőtt, ahol épp beszélgetünk.

Így ér össze múlt és jelen.

Nyitókép: Jeszenszky Géza