„Ez a hibbant elmém szüleménye, nekem nincs saját családom”- kommentálja egyik bohózatát. „Rokkantnyugdíjas vagyok és 9 éve különböző szállókon élem mindennapjaimat, a kikapcsolódást számomra az írás jelenti” - meséli. Kifolyt a pénz a kezéből, nem tudott jól gazdálkodni vele, pedig állítása szerint jól keresett mindaddig, amíg munkaképes volt. „Volt hónap, amikor 380 órát dolgoztam. Szórtuk a pénzt, nagylábon éltük az életet. Ezt nem is tagadom” -meséli. Jelenleg a nagyon alacsony összegű rokkantnyugdíjából próbál gazdálkodni, aminek egésze elmegy gyógyszerekre és a mindennapos élelemre, kávéra. Lakhatásra így nem jut semmi. Ezért kényszerül Árpád a szállóra.

A Miklós utcai hajléktalanszálló 50 betérőnek nyújt éjszakai menedéket. Árpád egy beszélgetést - úgymond felvételit - követően került be az intézménybe 4 hónapja. Ide bárki jelentkezhet, aki nem képes önmaga számára más lakhatási formát biztosítani. "Kapunk saját ágyat, ágyneműt, saját szekrényt és zárható részt a hűtőszekrényben. Jól elvagyunk, bár nem sokat beszélgetünk egymással.” – mondta Árpád.

„A hit védelme és a szegények szolgálata” – ez több mint kilencszáz éve a máltai lovagrend jelmondata, egyben minden Máltai szervezeté.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a rendszerváltás óta- mióta rohamosan megugrott a hajléktalanok és rászorulók száma- végzi segítő munkáját országszerte. 1993-ban jött ki az első szociális törvény, amelyben először rendezik a hajléktalanság kérdéskörét, illetve azt, hogyan, miképp és mivel lehetne őket segíteni és kezelni. Ekkor már 3 éve végzi hajléktalansegítő munkáját a szervezet önkéntesek segítségével. „Az önkéntesek bevonása a Máltai keresztény lelkiség egyik alappillére”-mondja Szentkereszty Tamás, az intézmény vezetője. „Menet közben próbáltunk autót vezetni tanulni és reménykedtünk, hogy nem ütünk el senki. Ha lelkileg okozunk kárt, az legalább olyan, mintha elütnénk”- fogalmazza meg kezdeti nehézségeiket és kihívásaikat Győri-Dani Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke.

A Miklós utcai hajléktalanszálló igazi kis ékszerdoboza a Máltai Szeretetszolgálatnak, véli Szentkereszty Tamás. Ez az általuk üzemeltetett első hajléktalanszálló, így közel áll a szívéhez. 2014-ban a szervezet tulajdonába került az épülete, azóta pedig már könnyebben tudnak fejlesztésekbe beruházni. A szálló vezetése fontosnak tartja, hogy a szálló körülményei egyre jobbá váljanak az évek alatt. “Csak azért, mert a jogszabály kevesebbet ír elő, mi miért ne biztosítanánk többet?” -teszi fel a kérdést Szentkereszty Tamás.

November 2-áig nem kellett a szálló területén maszkot viselni, látható is a bennlevőkön, hogy még nem szoktak vissza a maszkhordáshoz. Némelyiknek az állán, némelyik előtt az asztalon hever az anyagdarab. Az itt dolgozók 80-90%-a, szálló bennlakóinak 70-80%-a kapta meg a vírus elleni védőoltást és meglepő, de a nappali melegedő hajléktalanjainak is 60-70%-a beoltott, annak ellenére, hogy többségük az utcán éli mindennapjait, meséli Tamás.

„Meglepő módon ők a legkevésbé veszélyeztetettek, hiába nem tartják be sokszor a szabályokat. Esetükben kicsi a kockázat.”- mondta Győri-Dani Lajos.

A maszkhordáson kívül nincsen egyéb korlátozás, nincsenek lezárások, mint tavaly márciusban. „Akkor a hajléktalanszálló is bezárta kapuit”- mondja Pál Andrea, szociális segítő. Mindenki szabadon eldönthette, hogy menni vagy maradni akar. Amennyiben menni, akkor sajnos nem jöhetett vissza a teljes lezárás alatt sem. Volt néhány hajléktalan, aki nem vállalta a teljes bezártságot, ők többnyire a problémásabb esetek voltak, meséli Andrea. Ők azok, akiknek komoly gondot okoz, ha nem tudják beszerezni az őket „éltető” erőforrásokat, például az alkoholt.

Kezdetben nehéznek élte meg a szociális munkás a helyzetet, mivel hirtelen mindenkit összezártak és mindenki egész nap a szállóban tartózkodott. Néhány hét után inkább pozitívan hatott a szituáció, kevesebben voltak az intézményben a megszokotthoz képest, így lehetőség volt kicsit jobban megismerni egymást, nem voltak nagy problémák, frusztrációk. Értékeli Pál Andrea a tavaly márciusi helyzetet.

Szavait az irodán kívüli hangok nyomják el. A szomszédos nappali melegedőben éppen katekézis zajlik. A pap éneke szűrődik át az ajtón. Néhányan hallgatják mindezt, mellettük többen étkeznek, olvasnak, beszélgetnek vagy pedig a helységben lévő asztali számítógépeket használják.

A baloldali, ügyfélszolgálati oldalt, a csak betérni és pihenni vágyókon kívül, azok részére alakítottuk ki, akik motiválhatóbbak rövidebb és hosszabb távú célok elérésére, meséli Szentkereszty Tamás.

A szemközti helyiségben szintén zajlik az élet. Zúgnak a mosógépek, pörög a szárítógép. Vagy egy tucat hajléktalan várja, hogy kész legyen a mosás, szárítás. Némelyikük hiányos öltözetben, egy törölközőbe bugyolálva üldögél, maszk az állukon. Mindenük a mosógépben van. A nappali betérők számára ez a rész a „higiéniás részleg”. Egy önkéntes fodrász hajvágója zúg, éppen készül egy középkorú férfi frizurája.

Ez a két helység 100 ember számára nyújt nappali befogadó helyet, aminek célja, hogy az utcán való tartózkodásból „bevonzza” a hajléktalanokat. „Azért tartjuk ezeket fontosnak, mert mikor valaki hajléktalanná válik, beszűkül számára minden csatorna. Hirtelen minden a túlélés körül kezd el forogni. Ezt szeretnénk megtörni, hogy ők is érezzék, ugyanolyan emberek, mint bárki más.”- magyarázza Szentkereszty Tamás.

A mosógépek mellett a földön matracok hevernek, éppen néhányan a délutáni csendes pihenőjüket töltik. November elseje van. A hajléktalanszállók életében nem csak a halottak napja miatt meghatározó, innentől az utolsó fagyokig, áprilisig, krízisidőszak van. A krízishelyek most nyílnak, egyre több matrac kerül le a földre. Ilyenkor a hajléktalannak szükséges meggyőzni egy szociális munkást arról, hogy szükségük van segítségre és hogy szeretnének jelenlegi tehetetlenségükből kitörni. Ezt beutalónak hívja a szakma, 2 hetes időtartamra szól, amely idő alatt a szociális munkás és a hajléktalan közös gondolkodás nyomán kitalálja, hogyan tovább, hol fogja a telet átvészelni az illető. Ez a két hetes időtartam azért szükséges, hogy motivált legyen a bekerülő hajléktalan a továbblépésre, illetve a hajléktalanszálló ne duzzadjon fel, legyen lehetősége új embereknek is meghúzni magukat egy kis időre.

A szállók felkészültek a krízisidőszakra, teltház esetén pedig ugyanúgy letesznek majd egy matracot a földre, mint eddig” – meséli Győri-Dani Lajos.

A szálló belső udvarában is kisebb fajta tömörülés van. A legtöbben dohányoznak, de néhányan csak töltődnek az őszi levegővel.

Az udvar kocsibehajtója a szomszédos Alternatív Közgazdasági Gimnáziumra nyílik. Jól megfér egymás mellett a hajléktalanszálló és a magángimnázium, meséli Märcz József, bentlakó hajléktalan. Előfordul többek között az is, hogy az iskola rajzszakkörére az egyik hajléktalant hívják át modellt állni. Az sem ritka, hogy karácsonykor a diákok szülei adománygyűjtést szerveznek a hajléktalanoknak. Nem zavarják a hajléktalanszálló bentlakói különösebb hangoskodással, verekedéssel, veszekedéssel a szomszédban folyó oktatást, mondja József.

Nagyon fontos a jó magaviselet és a házirend betartása, mivel a kirívó viselkedést nem tűri meg az intézmény, meséli. Aki agresszív, konfliktuskereső és kompromisszumképtelen az hamar kikerül az intézményből, többet nem lakhat itt. „A máltaiak eléggé kemények. Emberségesek, de kemények. Nem tűrik az erőszakot.”- fogalmaz hasonlóképp Sztruhár Árpád is. „Szobámba lakott egy emberke és négy bordámat verte szét, minden ok nélkül. Ki is rúgták azonnal, de ez kirívó eset.”- folytatja. Az intézmény részéről komolyan veszik ezeket a dolgokat, mivel ez a békesség és a közös együttélés kulcsa. „Jó helyünk van itt.”- mondja Märcz.

József egyébként szobafestőként dolgozik, egyéni vállalkozóként, hol Budapesten, hol vidéken. Az éjszakai menedék lakóinak kb. 60%-a dolgozik, ismerteti Szentkereszty Tamás. A hajléktalantársadalom nem egy homogén közösség. Az utcán fekvő, büdös, agresszív, kéregető hajléktalanok az egész réteg 2-3%-át teszik ki csupán. Velük konfrontálódnak az emberek, ők a „leghangosabbak” és ők a hajléktalanokkal szembeni előítéletek megalapozói is, folytatja Tamás.

A „láthatatlan hajléktalanok” vannak a legtöbben, ők többnyire normális életet élnek. Eljárnak dolgozni, annyi a különbség, hogy ők nem haza mennek. Hanem a hajléktalanszállókra.

Címkék: