Az ápolt kerttel körbevett házban a levegő szinte izzik az otthon melegségétől. A régiségek boltjára emlékeztető berendezés a múlt évszázad illatát őrzi. Edit kisasszony frizurája igazán különleges, két oldalt kontyba tűzött haja a Csillagok háborúja Lea hercegnőjét juttathatja eszünkbe. Kötött egyberuhája kék színű, nyakát és karjait barna divatékszerek ékesítik. Bereczky Edit megtölti házi almalével a szövevényes mintákkal körbe faragott poharakat, és mesélni kezd az életéről.

„Sosem fejeztem be az iskolát. Az 1947–48-as években kitettek, miután börtönbe zárták apukámat.” Édesapja kulák volt. Ilyen háttérrel iskolázatlan hölgy sehol sem tudott elhelyezkedni annak idején. Nagybátyja segítségével, Lőrinczy László író levelének köszönhetően, az akkor 32 esztendőt betöltött Editet felvették a brassói varrodába.

„Koldusszegények voltunk. A mindennapi kenyér is nehezen került az asztalra” – meséli. A konfekciórészlegre helyezték szakképzetlen munkásként, ahonnan sosem léptették elő. „Másokat hat hónap után kvalifikáltak. Engem pedig 12 évig nem, ami azt jelentette, hogy a fizetés is a legkisebb volt, de nem ezért mentem el onnan.”

A részleg egyik munkatársa borzasztóan bánt vele. „Csúfolt, fenyegetett, leöntött vízzel. Szóval mindent, amit egy közönséges ember el tud követni, elkövetett.” Kollégái biztatására panaszt tett, viszont végül maga lett a következmények elszenvedője. „Engem abban a pillanatban áthelyeztek a raktárba, ahol két férfi dolgozott addig.” Napi kétszer érkezett két kamionnyi áru, amit neki kellett szétpakolnia. Egy hónap iszonyatosan megterhelő munka után Edit egyik nap eszméletét vesztette a raktárban. Kórházba került, ahol még az orvosok is elcsodálkoztak az egészségi állapotán.

„Áthelyeztek orvosi igazolással, de hát én akkor már nagyon beteg voltam, úgyhogy 12 év után betegnyugdíjba kerültem, ami természetes volt, mert erőmön felül kínlódtam.” Mivel a nyugdíja nem volt elég ahhoz, hogy eltartsa magát, eladásra szánt írásosokat kezdett hímezni, mai napig ilyenek csinosítják szobáit.

Edit néni sosem ment férjhez. Egész életében édesanyjával élt, haláláig fogta a kezét, amit utólag sem bánt meg soha. „1963-ban eljegyzett egy kolozsvári ügyvéd, dr. Hajdu József” – szeme a távolba réved. „A baráti köre azt mondta, teljesen elment az esze, hogy egy ilyen koldusbotra jutott, tanulatlan senkit akar feleségül venni.” Amikor az ügyvéd látogatóba jött a jegyeséhez, tudomására juttatta ezt. Hallotta Edit édesapja is, aki eredetileg kedvelte az urat. „A legnagyobb csodálkozásomra azt mondta, hogy húzzam le a jegygyűrűt, és adjam vissza. Ilyen nagy áldozatot nem fogadhatunk el.”

Nem az ügyvéd volt az egyetlen, akit elbűvölt Edit néni szépsége. A brassói egyetem egyik tanára mindenképp feleségül akarta venni őt. „Mentem át a zebrán, éreztem, hogy megérinti a karom. Visszafordultam és láttam, hogy egy nagyon elegáns férfi áll a túloldalon. A kantinba mentem, és amikor kijöttem, ott állt és várt a kapuban.” A kisasszony nem ment hozzá a román férfihoz, mert hozzátartozói nem tudták volna elfogadni ezt. Akárcsak korábban, most is, előtérbe helyezte családját. „Nem bántam meg most sem. Az, hogy anyukámat soha el nem hagytam, az volt a legjobb az életemben.”

Edit néni egyfolytában dolgozik, kertészkedik és sosem áll egyhelyben. Néha ugyan magányosnak érzi magát, de hite segíti elfogadni a sors csapásait. „Erős Istenbe vetett hittel viselem sorsomat” – kedves mosoly ereszkedik az ajkára. „Az Istenbe vetett hitet az ember pont úgy örökölheti, mint a szülők vagyonát.” A Bereczky család minden generációjában volt legalább egy református pap, így Edit néni szerint a hit már réges-régóta a vérében kering.

„Meg vagyok győződve, hogy gondot visel mindenkire az Isten. Ha nem így volna, már nem is tudom, léteznék-e.”

Címkék: