Február 27-ig volt megtekinthető egy kis, felfelé emelkedő budai utcában az a kiállítás, ami Magyarország legrégebbi magánkézben lévő galériájának, a Várfok Galéria legkiválóbb művészeinek alkotásait aggatta a falakra. Rozsda Endre, Orr Máté, Nemes Anna, a világhírű Françoise Gilot mind történetté alakítanak egy-egy falfelületet, és nem marad el mellőlük gazdagságban a Galéria többi művésze sem. Legyenek hát az érdemek „szemmel-foghatók”. Következzenek a LEGEK osztva hárommal, egy izgalmas művésztrió kiragadva a harmincból.
Egy franciaágy méretével vetekszik a sejtelmesen, bájos fényekkel pislogó összeállítás. Czigány Ákos 90 üres oldal c. fotográfiája egymásba csimpaszkodó, szkennelt Darwin-enciklopédia oldalak összessége. (Látszólag!) üres oldalaké. De miért? A művészt erősen foglalkoztatja az üresség és a fény koncepciója, a rejtezkedő isteni transzcendens lényeg. Nagy sikert aratott az ebben a szellemben készült Darwin online sorozat. Ennek része a kiállítás nyitó-darabja is, szégyenlősen magába zárt, lapokon áttetsző halak rajzaival és szövegtöredékeivel.
„Nem véletlen, hogy ezeket az üres lapokat vette elő Czigány Ákos. Talán mégis ott volt egy isteni kéz az evolúcióban” – mondja Kovács Krisztina. Czigány Ákos művészete a konceptuális fotográfia remek példája. „Fotózás nélkül fotográfia” – magyarázza a művészettörténész. Czigány ugyanis mindössze letöltötte és összeillesztette az online elérhető enciklopédiák üres oldalait.
Forrás: Várfok Galéria
Ha a nyitómű üressége a spektrum egyik széle, akkor Rozsda Endre: A Kékszakállú herceg vára c. festményét illeti a túlsó vég. Harmonikusan kaotikus kompozíció tárul a szemünk elé: látszólag semmi sincs a helyén, érzésre azonban minden a helyén van. Hamar kialakul a meggyőződés, hogy a festő életművének egyik legjobb darabja rezonál a keretben. És valóban: a festmény eszmei értéke (is) olyan nagy, hogy a Galéria törzsanyaggá tette, tehát a műtárgy nem megvásárolható. Teszik mindezt olyan meggyőződésből, hogy elérhetővé tegyék a nem-gyűjtői közeg számára is a remekműveket.
Többszörösen termékeny az, amikor művészből merít a művész. Rozsda festményét Bartók azonos című operája ihlette. Még fiatalkorában futott össze estefelé az utcán két barátjával, Ámos Imrével és Anna Margittal: mindketten az esti Bartók koncertre siettek, a Zeneakadémiára. Velük tartott, akkor kezdődött. „Bartók zenéjét hallgatva rádöbbent, hogy nem kortársa saját magának.” – meséli Kovács Krisztina. És valóban, Bartók mindent megváltoztatott Rozsda életében: stílust váltott, elhagyta Magyarországot, Párizsba ment. Végül kint is maradt. „Volt hogy hazajött, de a kommunizmus alatt nem kapott festéket. Csak tavasszal kaphatott üde zöld színt, mert télen miért akarna valaki üde zölddel festeni.”
Rengetek részlet esik egymásnak a vásznon. Apró vonalak, nagyobb pacák, kicsiny pöttyök és töredezett foltok színes kavalkádja zárja marokba a koronás Judit és a Kékszakállú alakját. Rozsda sikeresen ragadta meg a teljes átlátszóságot, az alakok körvonalait csak nagy nehezen találjuk. A 14 évig készült festményt egy életen át lehetne nézni. Olyan, mintha a bérházak lépcsőházaiból felszedett, különböző mintázatú csempék terülnének el összezúzva a vásznon úgy, hogy közben történetté formálódnak. Nem véletlenül nevezik Rozsda stílusát kaleiodoszkopikus szürrealizmusnak.
Forrás: Várfok Galéria
Rozsda Endre sajnos már nincs köztünk, de érkezik az utánpótlás. Ismerősnek tűnhet a kép: kiöntjük a kávét, felszárad egy tócsányi piszkos víz, megszárad a papíron a vízzel higított akvarell. A közös bennük, hogy a víz elpárolgása egy élesebb, sötétebb határvonalat húz a folt körül. Nemes Anna, a galéria kiemelkedő fiatal művésze ezt a technikát alkalmazza: rétegeket képez úgy, hogy akrilt higít fel, a vászonra cseppenti, majd döntögetni kezdi, „helyére folyatva” a festéket. Az így kapott festmények fátyolosak, megfoghatatlanok, könnyűek. Mintha valaki meg tudná festeni az álmokat, vagy azt, amit magunkban sem találunk.
„Ebben a konkrét műben ha az arcot megnézzük, minimum kettőt látunk. Az egyik Nemes Annáé, a másik Fátyol Viola fotográfusé.” – meséli Kovács Krisztina, felhívva a figyelmet a Figura (Viola és én) c. portré különböző személyeket és érzelmeket összemosó arcvonásaira. A kép Nemes Anna fehér korszakának jellegzetes darabja – érdemes belepillantani a mélybe vezető, kútfenékre néző fekete korszakba is.
Nemes Anna egyébként nem csak a festészetben alkot maradandót: jelenleg épp testépítő nőkről készít dokumentumfilmet. Ízig-vérig művésznő. „Előbb halna bele az életbe festés nélkül, mint hogy abbahagyja” – mondta Kovács Krisztina.
Forrás: Várfok Galéria
Forrás: Várfok Galéria
„Az a célunk, hogy felfedezzük a korunk értékeit. Szalóky Károly, a Galéria tulajdonosa megtanított minket arra, hogy hogyan tudunk ránézni úgy egy műre, hogy távlatokban tudjunk tekinteni rá.” – meséli Kovács Krisztina. A Galéria nagy gonddal válogatja művészeit. Számít nekik a technikai kivitelezés, az hogy mennyire alkot rendszeresen a művész, mennyire tudatos ez az alkotás. „Ez egy beleérzés a művészekbe”— meséli a művészettörténész. A jó szem és hosszú munka gyümölcse pedig ott lóg a falakon. Válogatott művek, válogatott művészektől. Valóban, Legek.
Megosztás:
